A remény rabjai (1994)

Már évek óta vezeti a legnagyobb filmes portál, az IMDb népszerűségi listáját az 1994 -es The Shawshank Redemption (A remény rabjai) amit számtalan mozis oldal, filmes szakértő, illetve kritikus tart ma is a filmtörténelem legjobb filmjének és amely nekem is hosszú évek óta a kedvencem. 

A film hatalmas sikerének érdeme nagyon nagy részben Stephen Kinggé, aki 1982 -ben megjelentette "Különböző évszakok" című könyvét, melyben négy novelláját olvashatta el az olvasóközönség. Ezek közül hármat felkapott Hollywood és filmet készített belőle. A négy mű: The Body, Apt Pupil, The Breathing Method és a Rita Heyworth and Shawshank Redemption. Az utóbbi lett az a film, melyből 12 évvel később, 1994 -ben Frank Darabont (56-os magyar szülők gyermeke) elkészítette a Remény rabjait. A Tim Robbins és Morgan Freeman főszereplésével leforgatott börtönös dráma kezdetben nem aratott osztatlan sikert Amerikában, sőt a mozis bemutatók hónapjai még az előállítási költségeket sem fedezték. Később azonban, a házimozis forgalmazás időszakában óriásit változott a helyzet: a nagyközönség megszerette az alkotást és évről évre növekedett népszerűsége szerte a világon. Napjainkban a Remény rabjai minden közvélemény-kutatásban az elsők közt szerepel a legkedveltebb filmek listáján, a nehéz kezdet dacára és annak ellenére, hogy Oscarral sem jutalmazták soha. Népszerűsége mégis hatalmas. Kérdés: miért? Mi a film titka?

Első helyen a történetet említeném, mely érdekes, fordulatos, meglepetéseket tartogató és egy óriási csattanóval zárul. A helyszín egy amerikai börtön, mely King sztorijában Maine államban található, neve Shawshank. Valójában azonban a filmet az Ohio állambeli Mansfield városában fekvő "Ohio State Reformatory" épületében forgatták. A sztori kulcskaraktere Andy Dufrense (Tim Robbins) egy hétköznapi bankár, akit felesége és annak szeretője megöléséért életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélnek, melyet a Shawshank -ben kell letöltenie. Andy sokáig tanácstalan a rácsok mögött, ahol még egy deviáns banda is kipécézi magának. Idővel azonban kivágja magát: az igazgató könyvelője lesz és mint ilyen nélkülözhetetlenné válik a börtön piszkos ügyeinek tisztára mosása miatt. A direktor megvédelmezi tehát a többi rabtól és még egy jóbarátra is szert tesz. Ő Ellis Boyd Redding, röviden: Red (Morgan Freeman). A 20 évvel idősebb férfi a raboknak hoz be (csempész módon) különböző tiltott eszközöket. Kettejük barátsága a film egyik központi eleme.

Andy két teljes évtizedet tölt ártatlanul a Shawshank falai között, majd eldönti: nem tűri tovább az igazgató megaláztatásait és megszökik. Döntésében nagy szerepe van annak is, hogy direktor megakadályozza Andy ártatlanságának tisztázását, mikor egy tanú révén ez lehetővé válna. Szökése zseniális, intelligens és elegáns egyszerre, mivel nem csupán eltűnik egy nap a börtönből, de még az igazgatót is tönkreteszi. Menekülése napján cellája falán csak a Red által becsempészett Rita Hayworth plakát árulkodik valami szokatlanról, mégpedig a mögötte található hosszú-hosszú járatról, mely a falakon túlra vezet. (Meg egy nagyon elkopott érckalapács egy bibliában, melyről maga az igazgató mondja egyszer Andynek: "benne van a megváltás".)

A remény rabjainak cselekménye az első pillanattól az utolsóig fenntartja a néző érdeklődését, folyamatosan tartogatva meglepetéseket és fordulatokat. Megragadja igazságérzetünket az ártatlanul börtönbe zárt átlagember sorsa, a csendes, becsületes bankár története, aki valójában bármelyikünk lehetne. Talán ez az egyik titka a filmnek: az átélhetőség, a főszereplővel való könnyű azonosulás. A narrátor szerepét Red tölti be, valójában ő meséli el az egész történetet. Ő mondja a végén azt is: " ... van madár, mely nem bírja a kalitkát. Túl ékes a tolla ..." Andy természetére nem is lehetne találóbbat mondani. Túl okos és túl szabadságszerető a börtönhöz. Tim Robbins pedig mintha erre a szerepre született volna, annyi átéléssel és természetességgel mutatja meg a karaktert számunkra. A másik sikertényező Shawshank világa: egy titokzatos közeg, az 50-es és 60 -as évek egyik amerikai börtönének belső, kegyetlen, saját törvényei szerint működő világa. Izgatja fantáziánkat ez a különleges helyszín, mert annyira távoli és idegen tőlünk. Harmadsorban az emberi kapcsolatokat említeném, melyek a film igazi értékei. Az, ahogyan Andy és Red segítik egymást és ahogyan mindketten támogatják az öreg Brooksot (James Whitmore) annak példája, hogy bármilyen reménytelen helyzetbe is kerülünk, mindig kaphatunk társat megpróbáltatásinkhoz. Végezetül a Remény rabjainak negyedik sikertényezője kétségtelenül a "tanmese" jelleg: a vesztésre álló, gyenge, kiszolgáltatott és tönkretett "kisember" hirtelen talpra áll és okossággal, ravaszsággal, mindenki eszén túljár. Kinek ne tetszene ez a "felállás"? Szívesen látjuk, szívesen éljük meg, mert annyira emberi és annyira szívünkhöz közel álló.

Ami a mellék-karakterek megszemélyesítőit illeti, négyen emelkednek ki: Bob Gunton az igazgató szerepében, Clancy Brown a börtönőrök szadista parancsnokaként, Mark Rolston, az Andy -vel kezdetben erőszakoskodó nővérek vezetőjeként és Gil Bellows akit Andy érettségihez segit a flmben. Mindannyian remekelnek, de az igazgatót megjelenitő Bob Gunton a legjobb. Száraz, visszafogott és lelketlenül gonosz alakja végig meghatározó a történetben.

A remény rabjai egy szívbemarkoló, egyedi és szerethető történet, mégpedig különleges helyszíne, fordulatos sztorija, főhőse és szereplőinek kapcsolata miatt. Egyetértünk azzal a többségi véleménnyel, hogy a filmtörténet egyik legjobbja, vagy A legjobbja. Értékelésünk természetesen 5 csillag.

Avatar - A víz útja (2022)

 

Mindig lelkesedtem a látványban lenyűgöző filmekért, így annak idején az Avatár is egyből megfogott. Akkoriban, 2009-ben ráadásul külön nagy szám volt és újdonság a 3D kivitel is, ami fokozta a hatást.

A 2009-es Avatar sikere után 13 évvel James Cameron újabb nagy durranással hozta el nekünk a folytatást: Jake Sully (Sam Worthington) legújabb kalandjait, mely  épp karácsonykor látható a hazai mozikban. A na'vik (kék óriások) világa ezúttal is elvarázsol bennünket, ám most nem a Pandora különleges erdeiben gyönyörködhetünk, hanem tengeri élővilágában és nem Jake Sully tanul Neytiritől (Zoe Saldana), hanem a Sully család a Metkayina törzstől.

 

A metkayinák olyan na'vik, akik a trópusi tengerpartokon élnek vagyis óceáni életmódot folytatnak, amihez testük is alkalmazkodott: úszó-farkuk van, úszásra való széles karjaik és a testszínük is más (inkább zöldes árnyalatú, mint kékes). Vezetőjük, Tonovari sajátos arc-tetkóival kiköpött maori, ahogyan egyébként az őt alakító színész, Cliff Curtis is félig maori származású (új-zélandi). Az egész törzs a mai polinéz indiánokra emlékeztet bennünket, akik a bálnák jogaiért küzdenek. A film 60-70%-a a nézők elkápráztatását célozza, a gyönyörű tengeri jelenetekkel és a csodálatos tengeri törzs természet-imádatával. És működik is a dolog: valóban elvarázsolódunk 192 percre, mert James Cameron egy igazán gyönyörű filmmel ajándékoz meg bennünket idén karácsonykor (és az év végére).

Az alap-konfliktus annyi, hogy az emberek újra visszatérnek Pandorára, melyet most már teljesen birtokba akarnak venni, mivel a Föld időközben szinte teljesen lakhatatlanná válik. Mindehhez jön, hogy a Pandora tengeri élőlényeiből egy olyan anyag nyerhető ki, mely megállítja az emberek öregedését. Vagyis már nem valamiféle rejtélyes ásványt kergetnek (mint az első részben) hanem egy pandorai bálnák agyából kinyerhető váladékot. Ha mindez nem volna elég ahhoz hogy utáljuk a betolakodó embereket, egy trükkös húzásuk is lesz: az első részben főgonoszként ténykedő (na'vi gyilkos) Miles Quaritch ezredes (Stephen Lang) egy na'vi testben tér vissza (legalábbis emlékei egy na'vi testben jelennek meg) és persze legfőbb célja Jake és Neytiri megölése lesz. Csakhogy a páros időközben családdá vált: 4 gyermekkel alkotják a Sully családot. 

Új szálként teszi érdekessé az egészet a családi összetartozás erőteljes megjelenítése. Jake tudja, hogy Quaritch megtalálja a na'vik között, így elhatározza, hogy gyermekeivel és Neytirivel együtt elbújik a tengerparti metkayinák között. Tonovari befogadja őket és megtanítja a Sully családot a tengeri életmódra. Ám Quaritc sajnos megtalálja a módját annak, hogy előcsalja őket.

A 192 perces játékidő hosszúnak tűnhet, de annyira izgalmas és látványos a kivitelezés, hogy nem érezzük soknak. Akik szeretik a 3D -t, azoknak igazi csemege ez a film, akik pedig a jobb képminőséget részesítik előnyben és mernek saját fantáziájukra hagyatkozni (mint jómagam is, aki kifejezetten nem szeretem a 3D-t) élvezni fogják ezt a különleges képi világot 2D-ben is.

Az Avatar filmek a régi jól bevált indiánok kontra hódító fehérek időtlen sztoriját mesélik el, miközben természet-szeretet és az állatvilág csodálatát turbózzák fel valamiféle misztikus varázs-világ megteremtésével. James Cameron igazi önfeledt kikapcsolódással ajándékozza meg rajongóit, gyönyörű hátterekkel, mesés lényekkel és egy sztorival, melyben önkéntelenül is a na'vik mellett állunk, emberiség ide vagy oda. A végeredmény nem is lehetne más, mint egy felnőtteknek szóló mese, valóban hihetetlen látvánnyal.

Nagyon érdekes az is, hogy a színészekhez valóban hasonlítanak na'vi hasonmásaik: Quaritch Stephen Langra, Jake Sully Sam Worthingtonra, Neytiri Zoe Saldanara és például Ronal (a törzsfőnök párja) Kate Winsletre.

Az izgalmakra sem lehet panaszunk: a film utolsó 40-45 perce egyetlen nagy akció-orgia, melynek során csak a székünk karfáját tudjuk markolni, annyira nem tudhatjuk mi lesz (ki hal meg, ki éli túl és mennyire bízhatunk a happy endben). Kapunk fordulatokat, küzdelmeket földön vízen és levegőben.

Az Avatar 2 tökéletes kikapcsolódás minden korosztálynak: fiataloknak és időseknek is (ha szeretik a fantáziájukat használni). Értékelésem: 85%, akárcsak az első rész esetében.